![]() |
Üdvözöljük a Fizikai Intézet tehetséggondozó programjának honlapján |
|
|
|
Az Élő Fizika tehetséggondozó program elemeként minden tanév végén egyhetes nyári tábort rendezünk a régió érdeklődő tanulóinak, ahol a diákok betekintést nyerhetnek a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetének (DE TTK FI) életébe. A tábor 15-20 diák számára nyújt térítésmentes lehetőséget a programban való részvételre. A diákok egy-egy egyetemi oktató irányításával egy kutatási projekt feladatot dolgoznak ki, amelyről a tábor utolsó napján egy prezentáció formájában adnak számot. A jövő generációját vendégül látó DE TTK FI a fizika és a mérnöki tudományok eredményeit is felhasználó laboratóriumait nyitja meg a kiválasztott fiatalok számára. Az egyhetes kutatómunka során betekintést kívánunk adni a kutatómunka szépségeibe és nehézségeibe. A diákok többféle kutatómunka közül választhatnak, a számítógépes szimuláción keresztül az atomi, vagy elektronmikroszkópos vizsgálatokig. Megismerhetik például, hogy hogyan készül egy chip, vagy hogy miként működik a napelem. A kísérletezések és kutatások valódi gyakorlatot biztosítanak, melyekbe akár egyéni, eredeti ötletek is bevonhatók, így ösztönözve a diákok kíváncsiságát, felderítő kedvét. A tábor minden érdeklődő, tehetséges fiatal jelentkezésére számít az Északalföldi régióból. A délutáni és esti programok lebonyolításában a Debreceni Összefogás a Fizikáért egyesület (DÖFI) fizikus és villamosmérnök hallgatói segítenek. További részletek a Nyári Tábor link alatt található. Nyári Tábor |
|
|
|
![]() |
A Debreceni Fizikus Napokat követően ebben a félévben két előadással várjuk az érdeklődőket: Elsőként Osvay Károly, a Szegedi Egyetem professzora, a lézerek fizikájának érdekességeit mutatja be. Előadásában hallhatunk a Szegeden megvalósuló új, világszínvonalú lézerfizikai kutatóközpont az ELI (Extreme Light Infrastructure) újdonságairól is. A közelmúlt egyik jelentős magyar műszaki sikere a Masat-1 műhold konstrukciója és felbocsátása. A BME lelkes hallgatóiból és doktoranduszaiból álló csapat munkájának kulissza titkait elsőkézből ismerhetjük meg a második előadásban. Tekintsd meg részletes programunkat! |
|
|
2012-ben is megrendezésre kerül az Élő Fizika Nyári Tábor! A táborban a diákok betekintést nyerhetnek a Debreceni Egyetem Fizikai Intézetének és az ATOMKI-nek az életébe. Az egyhetes tábor ingyenes, de a résztvevőket egy pályamunka alapján választjuk ki, amelynek témája a Kalandozások a Fizikában efélévi előadásaihoz kell kapcsolódjon. Készülj te is a Nyári Tábor 2012-re! További részletekért tekintsd át a tavalyi tábor anyagát. |
![]() |
A Hipertér szakkörre olyan középiskolásokat várunk, akik szeretnék a fizika órákon túl is mélyíteni tudásukat. A Hipertérben megismerheted a legújabb tudományos eredmények, legizgalmasabb technológiai fejlesztések hátterét, bejuthatsz világszínvonalú laboratóriumainkba és kísérleteket is végezhetsz. |
![]() |
A Távlaborban az interneten keresztül webkamerás kapcsolat segítségével olyan méréseket végezhetsz el, amelyekre a középiskolákban nincs lehetőség. Tanárod segítségével órán, vagy szakkörön feldolgozhatjátok a szerzett ismereteket. |
|
A projekt az Európai Unió támogatásával,
az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.
Új tudományos eredmények népszerűsítése és a tudományos tevékenységekhez kapcsolódó kezdeményezések fejlesztése a Debreceni Egyetemen TÁMOP-4.2.3-08/1-2009-0006 |
|